2019. szeptember 25., szerda

Hol vannak az Emberek!?

A jó eredmények ellenére kevés a szurkoló!

A fotó a legutóbbi hazai mérkőzésen készült















Harmadik győzelmét aratta zsinórban  a kishegyesi Egység,  mégis a jó eredmények és a jó idő ellenére kevés az érdeklődés, pedig az egyesület minden magától telhetőt meg tesz hogy a falubeliek jól szórakozzanak, persze lehetne még ezt fokozni kihangosítással, ital árusításával stb... De nem nagyon van kinek.
Még nem is olyan régen, két éve csupán amikor a szabadkai körzeti ligában voltunk versenyben volt néha 200-300 szurkoló is a lelátón, öröm volt kint lenni. Most alig vannak harmincan összesen.
Felteszem magamnak a kérdést hogy miért van ez?! Próbálok választ találni de nem tudok...
   Volt idő amikor azt kiabálták, még nem lesz hegyesi játékos addig mi nem megyünk ki az Egység meccseire, aztán változott a helyzet, nem tudom mennyire emlékszenek az olvassuk amikor úgy másfél éve ki tettem egy posztot hogy 100%-ban kishegyesieből áll a csapat, és ez valóban így volt. Még sem telt meg a lelátó, minden ugyan az maradt csupán azt értem el hogy majdnem minden meccset elveszítettünk, ennek nem volt így értelme ezért váltottam a taktikán.
A következő lépésem az volt hogy többségében kishegyesi de hozzunk pár zsoldost hogy erősítse a csapatot, ezek után a táblázat közepére sikerült feltornázni magunkat, a közönség száma nem változott viszont nekünk egyre súlyosabb problémáink léptek fel, még pedig nem volt elég hegyesi játékos, az utóbbi két szezont úgy játszottuk le hogy nem volt cserepadunk. Óriási hátrányt jelentett ez a csapatnak, sokszor kérték játék közben a játékosaink a cserélt kimerültségre illetve sérülés hivatkozva de nekünk nem volt kit beküldeni, szomorú dolgok ezek. Vagy amikor meccs előtt azon aggódtunk hogy ki e lesz a csapat. Sajnos ezzel páran vissza is éltek a játékosok tudván hogy bárhogy is játszanak, még edzés nélkül is biztos hogy benne lesznek a kezdő tizenegyben.
 Szenvedés volt az egész de nem adtuk fel, más régen feladta volna de mi nem.
    A mostani helyzet a következő, mindent amit csinálunk a közönségért, a faluért tesszük még pedig a lelátót szeretnénk megtömni lelkes szurkolóval és azt tudjuk, érezzük hogy itt ezzel az alacsony ligával nem fogjuk tudni elérni ezért bekeményítettünk.
Ez annyit jelen hogy maximálisan arra megyünk hogy feljussunk ismét a szabadkai körzeti ligába kerül amibe kerül, lesz ami lesz mi megpróbáljuk.
Jócskán erősítettünk a csapaton, bízunk benne hogy sikerül, ezekkel a játékosokkal  ha össze tudjuk őket tartani a felső ligában is megfogjuk állni a helyünket, nem fogunk szégyenkezni.
   E kitérő után amire hogy megértsenek a falubeliek,  hogy értsék meg  szükségünk van a  támogatásra mert  komoly munkánk van benne, törekszünk, és igyekszünk. Jól esik pár dicsérő szó, taps...
Külön megemlíteném  Béla bácsi munkásságát aki kora ellenére rengeteget tesz azért hogy legyen futball kishegyesen és nem is akármilyen.
Kívánok neki erőt egészséget, a csapatnak pedig a szabadkai ligát!!
Mindenkit meg kell verni.

Következő meccs idegenben Péterrévén, majd utána szabad lesz az Egység, és ezt követő egy rá egy hétre október 13-án itthon játszunk  a Szenttamási Mladost Radost ellen, várjuk nagy számban a falubelieket.

HAJRÁ EGYSÉG!
Rápóti   


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése