2019. szeptember 17., kedd

17.09.2019 Magyar Szó


Ragyognak a Kishegyesiek!

A tabella élén az Egység
Moravica: Sloboda – Egység (Kishegyes) 1:5 (1:2)

Két tizenegyes, egy piros lap és hat gól, ha a mérkőzést számokban nézzük.

   Fordulatosra sikeredett a II. forduló az Egység játékosai számára. Az első gól nehezen született meg, több helyzetet hagyott ki a csapat, köztük egy büntetőt is. Végül összejött az első gól, egy gyönyörű ellentámadás végén Tóth volt eredményes, majd 2-0-nál a bíró egy vitatható szituációban tizenegyest ítélt az ellenfél csapatnak. Ezt egy kisebb kisebb vita követte, miután egy piros lap követett, amit Perazic kapott. Az Egység így emberhátrányban, 10 emberrel kellett végigküzdje a több, mint egy félidőnyi időt.

   Szerencsére a csapat emberhátrányban és pár taktikai cserével megerősítette a védelmet és a középpályát. Az Egység 3. gólja jókor érkezett, teljesen megtörte a hazai csapatot. A szépségdíjas találatot Gvozdenovic szerezte egy lecsorgó labda után. A végeredményt Olah állította: be két gyors ellentámadásból is betalált, így a végeredmény 1:5 a vendég csapat számára, akik így 6 ponttal állnak az első helyen 2 forduló után.

Moravici focipálya, 30 néző, vezette Scepan Roganovic (Lovcenac), Góllövők: Oruci a 35. illetve Tóth P. a 28. , Vujovic a 31., Gvozdenovic az 56. és Olah (73, 75. percben)

Sloboda: Balog, Huszák (Bojic), Nemanja, Boris, Oruci, Dejan, Borsos (Ivanovic), Bodo, Pesut, Sreckovic, Vizi
Egység: Djordjevic, Miljkovic D., Arambasic, Szvoreny, Pejovic, Tóth, Perazic, Miljkovic S (Gvozdenovic)., Itaj (Vince), Vujovic (Mendler), Olah

ifj.Tóth Péter
(Az Egység játékosa)