2017. május 4., csütörtök

Közeleg a vég!


Még 6 mérőzés vár ránk, és vége!

A hétvégén a Krivaja csapatát várjuk idehaza, ahol jó esélyünk van a 3 pont megszerzésére.
13-án Bajmokra utaznak a fiúk, ez a mérkőzés nehézkes lesz de nem lesz lehetetlen.
Ezt követően ismét utazunk 20-án még pedig Pannóniára ahol ha az égiek is ugy akarják 2 év után először nyerni fogunk idegen pályán bajnoki mérkőzést.
Utoljára 2015 május 4-én nyerünk a Gunarasi Olimpia ellen.
Május 28-án Csantavér csapatát fogjuk vendégül látni akik ellen szintén nagy összecsapás árán de van esélyünk a 3 pont megszerzésére.
Az ezután következő hétvégére egy magyar csapat érkezik még pedig a Hajdújárási Vinogradar akivel az egész szabadkai ligában  velük ápolunk legszorosabb barátságot a többiekkel lehetetlen, megpróbáltunk de nem lehet, szó szerint mindenki csak a saját seggét nézi és nem is látnak tovább.
A hajdujárási  mérkőzést nem tudnám megjósolni, ősszel hatalmas vereséget 8:0-ás szenvedtünk, igaz 10 játékossal.
Június 11-én elérkezünk az utolsó mérkőzéshez még pedig a Törökkanizsai Obilityhez kell utazni akik már alig várnak bennünket hogy megbosszulják az őszi  1:1-es döntetlent.
Ha Csantavér csapata nem szerez pontot az Egységnek 3 győzelem elég lesz a benmaradáshoz.
Nagy kérdés a továbbiakban hogy akarunk e ebben a ligában maradni, a személyem szerint nem, nincs értelme neki. Sok pénzbe kerül, sok a vidéki játékos akikkel csak a baj van inkább a hegyesieknek adnák esélyt de nem itt hanem vissza a topolyai ligába ahol nulláról építkeznénk.
Na de ez még a jövő zenéje, még az is lehet hogy megszűnik az első csapat. Sajnos igen, benne van a levegőben ez is, 
ezért arra biztatnám a hazai közönséget hogy erre a 3 itthoni mérkőzésre jöjjenek ki minél nagyobb számba hátha ez ad majd nekünk erőt a folytatáshoz mert jelenpillanatban nem úgy áll hogy folytatni szeretném.