2016. október 17., hétfő

Ország Miklós



Ország Miklós igazi vezéregyéniség volt, a csapat játékmestere és talán legnagyobb ikonja. Szavára nemcsak a klubvezetés figyelt oda, a játékostársak és az ellenfelek körében is igen nagy tekintélye volt. A felvételen csapatkapitányi karszalaggal, a Sloga elleni győztes meccs félidejében láthatjuk. Egység-Sloga 4:0 (2:0)

Ország Miki az egyedüli kishegyesi játékos aki játszott a beogradi Crvena Zvezdában, állitólag 3 szezont is lehúzott náluk! Nem semmi játékos volt az biztos. Élő legenda Miki, sajnálatos módon a segitségére nem tudunk számitani, pedig most nagyon kellene nekünk.

2016. október 16., vasárnap

Srbobran - Egység 7:1

Kikaptunk, sajnos kemény falba ütköztünk!

Ma bajnoki métkőzést játszottak az Egység pionírjai a szenttamási csapattal, sajnos az eddigieknél a legkeményebb falba ütköztek a fiík, esélyük nem volt nyerni ma.
Itt most a fudbalszövetség munkáját megkérdőjelezném, ilyen csalást eddig még nem tapasztaltunk, az ellenfél csapata láthatóan idősebb gyerekekböl tevődött össze, szinte 100% biztosan kijelentem hogy mi most a kadét csapattal mérkőztünk meg.
Tudni illik nálunk vannak a legidősebb játékos szinte a ligában ami fejfájást is okoz nekünk hogy jövőre kadét csapatot is létre kell hoznunk mert nnyi 14 évesünk van már hogy jövőre kiesnek a pioniroktól.
Erre most bele ütközünk egy olyan ellenfélbe ahol sokkal erősebb fizikumu gyerekek lépnek pályára.
Még reklamálni sem volt kinek, ugyan is még delegát a szenttamási klubnak volt az elnöke, a játékvezető a szenior csapat a játékosa, itt be is zárult a kör.
Ez van, megyünk tovább ezen már nem kell törni magunkat,
 rosszul játszottunk és most megbüntettek, azon leszünk hogy a hibáinkat kijavítsuk. Ezen a mérkőzésen most csak tanulni birtunk, és most még erősebbek leszünk.
Az első félidő 5:1 volt Sztancsik lőtte az egyetlen gólt a csapatnak, a második félidőben jobbak voltunk legalább is a védelem össze szedte magát és igy csak 2 gólt  kaptunk.
Kétségtelen hogy a második félidőben összeszedtük magunkat, sajnos ez már túl késő volt.
Vasárnap itthon játszunk, szintén kemény ellenfél jön hozzánk méghozzá a verbásziak, aki rá tudott verni erre a csapatra akiktöl mi most kikaptunk.
Fel a fejjel gyerekek, még mindig a tabela élvonalán vagyunk!!
Hétfőtöl bekeményitünk!!! Hajá Egység!!!

2016. október 15., szombat

Szabadka 2010-11

Foci torna szabadka 2010-11 
1. helyezés!


 Erre a képre napokban leltem rá, 2010 decemberjében indult egy foci torna szabadkán a 7-9 éves korosztály számára ami 2011 januárban ért véget a pontos részletekről nem tudok beszámolni de annyit igen hogy ezek a gyerekek akkor is elhozták az aranyérmet, naná hogy elsők lettek!!  ;)

Ugyan ez a csapat most a pionír szelekcióban veretlen a 2016/17 bajnokságon, még igy is hogy a tavalyi bajnokságot szinte nem is játszottak, az előző edző (Keszeg Antal) nem tudni mi oknál fogva összesen 3 meccsre vitte ki őket, ahoz képest le a kalappal előttük! Majd most mindent bepótolunk!
 Perlić Nikolának minden elismerésem!

Balról jobbra fent:  Kapor Denisz, Lukács Krisztián, Talpai Tamás, Anđelko Miletic, Kovács Laci, Kollár Edvard, Ábrahám Maté, edző: Perlic Nikola (Pindzo) 
Lent guggolnak: Jovan Bilic, Cekus Áron,Cekus Ádam, Barna Dominik, Albert Csernus, Arnold Sztancsik

2016. október 12., szerda

70 éves a Njegos

70 éves jubileumot ünnepelnek a szomszédjaink!



70 éves az Fk Njegos! Ebböl az alkalomból  ellátogat a községünkben a Belgrádi C. Zvezda csapata, akik teljes felállásban fognak egy barátságos mérkőzést játszani a házigazda Njegos csapattal.
A Belgrádi csapattal vendégszerepel majd a C.Zvezda vezetősége is, itt lesz Zvezdan Terzić, Dragan Đžajić és igy tovább...
Az eseményre mindenkit szeretettel várnak a szervezők, okt. 18-án kedden 14.30-kor a Szikicsi fudbalpályán.


Első lány a csapatban

Tóth Edina az Egység pionir csapatában


Már pár éve téma az Egységnél hogy miért nem játszhat lány a csapatban hiszen már máshol játszhatnak példa erre amerika ahol már nem kezdődhet el a meccs ha a csapatban nincs minimum egy nőnemű játékos, ezt a nemek egyenjogúságért küzdő szervezetek kiharcolták.
Nálunk sajnos még ez nem lépet életben, viszont nagyon közel vagyunk  hozzá ezt bizonyítja az hogy vasárnap a topolya körzeti fudballszövetség delegáltja engedélyt adott arra hogy Edina pályára léphessen.
Törvény ezt eddig se tiltotta, sehol nem ír arról a szabályzatban hogy ez tilos lenne.
Valószinűleg nem is volt erre olyan példa mint mostanában hogy már 3-4 nőnemű játékosunk is van aki edzene és játszana is ha erre lehetőség lenne.
Fontos most hogy a jég megtört, innentől kezdve nem lenne szabad hogy akadálya legyen annak hogy Edina és más lányok is pályára léphessenek. 
Biztos vagyok benne hogy többen kedvet fognak kapni, kérdés az hogy ennek  a bajnokságot  nyerni akaró fiúk örülnek-e!?
Nem számit akárhogy is lesz az Egységnek nyernie kell, és nyerni is fog.

2016. október 11., kedd

11 forduló - PFL Subotica

FK KRIVAJA - FK EGYSÉG 3:0


Az elmúlt hétvégén a nagy csapat újabb vereséget szenvedett. A  bírói döntés újból keresztbe tett a fiúknak,
már a 4-ik percben büntetőt fújtak ellenünk amit az ellenfél ki is használt. Nagy harc volt Krivaján,
sok kapura rúgás az Egység részéről még sem tudott a labbda begurulni. Nem volt szerencsénk most sem.
Hogy mi történik a csapatban nincs jogom szakmailag kommentálni,
 a bírók döntéseit sem.
Nehéz helyzetben van a csapat, a játékosoktól egészen a vezetőségig.
Mindenki szégyenli magát.
Előttünk áll még 6 forduló, nagyon szeretnénk ebből legalább kettőt megnyerni. Sajnos eddig minden meccsen kikaptunk nem lesz könnyű. Már nagyon várjuk ennek a félszezon befejezését, tavaszra megerősödünk! Utolsó mérkőzésünk az idén november 20-án lesz.

Pionírok: 5-ik forduló

FK EGYSÉG - FK PANNÓNIA 7:1

 Vasárnap okt. 9-én hazai közönség előtt sor került az 5-ik fordulóra a kishegyesi fiúknak, akik a Pannónia csapatát várták és ahogy számítottunk is sikeresen le tudták őket győzni 7:1-es arányban.
A csapat eddig veretlen!
Az ellenfél csapatának gratulálunk a fer játékhoz, és hogy nem adták fel a küzdelmet, végig küzdöttek.
A gyerekeink sorra verik a csapatokat, de a legnehezebb ellenfelek még csak most jönnek. Gondolok itt a Verbászi illetve a Pacséri csapatra de a Szenttamásiak  ellen se lesz könnyű igazából őket nem ismerjük még.
Ezért Fodor Ákos edző most mindent bevet hogy felkészítse a gyerekeket ezekre a nehéz mérkőzésekre, mindenképpen bajnokságot akarunk nyerni.

A gól lövőink:
Barna Dominik - 18, 80 percben
Sztancsik Arnold - 23,39,51 percben
Bacsó Dominik - 46 percben
Szőke Szabolcs - 65 percben
 
Hajrá Egység, csak így tovább gyerekek!!!! 

Pionír edzés beszámoló


     Egy kis beszámoló a mai edzésröl..

A mai edzés 4-kor kezdődött, olyan 5 órakkor gondoltam egyet, ugyis ráérek megnézem a gyerekeket.
Kiérve a pályára, látom az edzéshez szügséges kellékek kint vannak, a labdák kint, a sok bicikli kint, az öltözőbe a sok táska, ruha de gyerek egy se.
Kihalt város. :)
Besétáltam a pálya közepéig lassan, akkor kezdtem hallani a hangokat, egyszer csak megjelentek a gyerekek futnak kettesével kifelé az erdőböl.
Boldogan, ilyet még nem láttam :D
- VOLTAK VAGY 20-AN! Ákossal az élen.
Mint később kiderült hogy kondició edzésük volt a vasúthegyoldalán futottak felalá.
Visszatérve a pályára már meg volt a következő edzéstervük is, még hozzá a peczekastélyig meg vissza.
Volt akinek merésszebb terve is akadt de arról lebeszéltem őket. :D
Őrület hogy mekkora akarat van bennük!!
Nincs köztünk semmi veszekedés csipkelődés.
Utánna Nagy kapukra sötétedésik FOCIZTAK, még akkor se akartak hazamenni, a végén fél 7 kor lefújtam a mérkőzést, de olyan tisztán játszottak hogy egyszer se kellett a sípomba fújni, ugy vigyáztak egymásra. Igazi felnőttek ők már, bíok nagyon hogy megnyerjük a 2016/17-es bajnokságot, nagy igazságtalánságnak kellene történnie hogy ezt valaki megakadályozza.


Kovács Róbert


Robi!


Ma kaptam egy levelet egy nagyon fiatal focistától, már nem gyerek, de még felnőttnek sem mondható, ez állt benne: 

"Kovács Róbert, kapitányként
és középhátvédként hihetetlen erőt és tartást adott a csapatnak. 
És teszi azt ma is...és már nincs a Robi de ha rá gondolok, már az is elég hogy biztasson mindenki példaképe lehetne nem itt lennénk kb, ki kéne nyomtatni és kirakni az öltözőben"


A szertár falán a kép!

Fk Egység

A futballt 1913-tól vezetik Kishegyesen. 
Az első klub 1919-ben alakult KAC ( Kishegyesi Atlétikai Club) néven.

Története folyamán többször is változtatott nevet. 1932-1942 Bela Zvezda, 1942-1944 Bocskai. 1945-től napjainkig folyamatosan Egység néven szerepel. Labdarúgó csapat rendszeresen részt vett a bajnokságon, többször szerepelt a topolyai községi ligában, a szabadkai ligában és a bácskai ligában. Az 1950-es években két esetben is selejtezőt játszott a vajdasági ligába jutásért, de ez egyik alkalommal sem sikerült. Ez az egyedüli klub a faluban amely a megalakulása óta megszakítás nélkül működik.

Jelenleg a szabadkai körzeti ligában versenyzünk. A csapat célja a bennmaradás a ligába!