2016. december 30., péntek

Az Egység adóssága letudva!


Mindent egybevetve egy pozitiv évet tudhatunk magunk mögött.
Biztosan emlékeztek az augusztusi hónapban a segitségkérésünkre, 2 hét a bajnokság előtt nekünk pedig se pénzünk, se játékosunk csak adósság volt.
Most már sokkal jobban állunk, a mai napon törlesztette a klub az utolsó adósságát.
Olyan 100.000din halmozódott fel a december hónapig, ennek kicsit több mint felét örököltük a második felét pedig a nekünk járó költségek terheltek.
A mai napon az utolsó dinárral is elszámoltunk a topolyai illetve a szabadkai fudball szövetséggel, már nem tartozunk semmivel hiszem azt hogy ez már nagyon rég történt meg a klub életében hogy így tudja zárni az évet és hogy könnyebben kezdheti majd az előtte álló második felét az idénynek.
Ezek az adósságok a játékosok  regisztrálásából fakad,a markicák, a kötelező licenszelések, a verseny részvételi dijak (kotizáció) ,a szeniroknak,és a pioniroknak egyaránt.

A mérkőzések delgálása nem tartozik ide, az se kevés pénz volt, de azt eddig minden alkalommal a meccsek után kitisztáztuk, erre különösen oda figyeltem, ugyanis a szabályok szerint 3 nap után ha nem fizessük ki a bírókat az első figyelmeztetést követőn a büntetés 3000dinár,és minden következő figyelmeztetés 2000din, szerencsére egyszer sem kellett bennünket figyelmeztetni a szövetségnek.

Azért el lehet gondolkozni hogy ki van kiért, a fudball szövetség a klubbokért vagy forditva.
Inkább fordítva. Sajnos hogy ezt kell hogy írjam.

Köszönöm szépen a támogatóknak a segitséget, illetve az edzőnknek Nagy Istvánnak is, ha ő nem lett volna ez az adósság valószinü most nem lett volna kitisztázva, tudni illik hogy az előtte lévő edzőkkel ellentétben István egy dinár nélkül dolgozott, a klubbért tette, és le a kalappal előtte!
Nagyon szépen köszönöm!

Az EGYSÉG él, és ez a lényeg!!
Mindenkinek kellemes ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánunk! 





2016. december 21., szerda

2016-os őszi idény értékelés



FK EGYSÉG



Túl vagyunk a nehezén aminek a végét már  annyira vártuk, véget ért ez a nehéz őszi idény a szabadkai körzeti ligában ahol az Egység szenior csapata  is próbálja kiharcolni a neki járó helyett. Szerettünk volna egy jobb helyezést elérni  a táblázaton  de ez sajnos most még nem tudott összejönni.

Jelenleg úgy állunk hogy  utolsók vagyunk, az idén 18 csapat  indult a megszokott 16 helyett, sajnos az ellenfél csapatok szerencsétlenségünkre most a legerősebbek , régen volt ilyen erős a szabadkai körzeti liga mint most.

Az eredményekről nem tudok sok  jót, a 17 mérkőzésből egészen a 16-ig mindent sorra elveszítettünk, kivéve az utolsót amikor a Törökkanizsai Obility csapatával döntetlent játszottunk. Érdekes hogy ez a csapat a második helyen zárta ezt a félidényt  54 ponttal, és egy ilyen erős csapattól ki tudtunk 1 pontot harcolni ez nem véletlen.

Voltak még ilyen szoros mérkőzéseink ebben az idényben de a végén általában a 80-ik percben mindig valahogy betalált a kapunkban az ellenfél lábáról a labda.

Voltak nagyon szép mérkőzések, nagy harcok a pályán, látszódott hogy ezek a hegyesi gyerekek nagyon szeretnék  ha az Egység végre rendes kerékvágásba érne. Úgy gondolom hogy ez a csapat sokkal többre képes de jelenleg nincs önbizalma,  jönni fog majd magától csak nyerni kellene már, azon leszek hogy hozzak pár  játékost akik kimagaslóan fognak teljesíteni és akkor beindul a gépezet, nem lesz baj.

Az előző cikkben beszámoltam hogy teljesen felkészületlenül kezdtük el a bajnokságot, még az is kérdéses volt hogy lesz e elég játékosunk, arra hogy hány mérkőzést fogunk megnyerni csak álmodoztunk. Most már ezen  a részén túl vagyunk, büszkén mondhatom hogy a kezdő 11-böl 8 játékos Kishegyesi volt amire már régen nem volt példa, a cserepadon sokszor nem volt annyi mezünk hogy mindenkinek jusson, de hiszen felesleges is lett volna ugyan is a 3 csere engedélyezett csak, gondolom hogy sejti a tisztelt olvasó hogy ők is Kishegyesi gyerekek voltak.

Sajnáljuk hogy csak 1 pontot tudtunk megszerezni eddig, de minden erőnket tudásunkat arra fordítjuk hogy az idény második felében hozzunk annyi  játékost amennyit csak ki tudunk finanszírozni, sajnos igaz az a mondás kispénz kis foci, nagy pénz nagy foci. Soha nem gondoltam volna hogy ez hegyesre is vonatkozik. Azon leszek hogy bevonjam a hegyesi magánvállalkozókat hogy segítsenek ezen a téren, legalább is most amikor nagy bajban vagyunk, de helyre tudjuk még hozni, nem szeretnénk egy ligával lejjebb esni, népi nyelven a betonligába ahonnan már nincs lejjebb.


De hogy egy kis jó hírekkel is beszámoljak, utoljára hagytam azokat akiket a legjobban szeretek, és maximális támogatást kapnak a részemről és a klub részéről, ők a pionírjaink. A pionír szelekciót a 12 évestől a 14 éves gyerekek alkotják, ők a mi reménységünk!

Nagyon sikeresek a gyerekeink, szinte majdnem minden meccset nagy gólaránnyal megnyertek. Az ő kis ligájuk  10 csapat alkotja, tudni kell hogy a régi Topolyai ligát kibővítették, most hozzá csatolták a Verbászt, illetve még Becse és a Szenttamási körzeti ligát is. A 9 csapatból csak Verbásziak és a Szenttamásiak voltak eredményesebbek nálunk de azért említenem kell hogy az ő klubjuk nagyon rendezett, szervezett, nagy tradícióval és nagy sikereket értek el eddig, jelenleg is a vajdasági ligában fociznak, egyébként mi másodikak vagyunk a táblázaton jelenleg ami nagy öröm számomra.

Azon leszünk hogy  dobogó élére kerüljenek a fiúk, mindent megteszünk ezért, például  most is amikor a téli hónapokat  éljük  nem pihenünk, kispályás turnért  szervezünk ,illetve nevezünk be, fontos hogy állandóan játékba legyünk, mire március végén folytatódik  a második fele a bajnokságnak  az Egység teljesen felkészült legyen, mert csak kicsi hiányzik hogy a legjobbak legyünk.


Szeretném megköszönni azoknak a Kishegyesi szurkolóknak akik rendszeresen kilátogattak a focipályára a mérkőzéseinkre és szurkoltak a csapatnak, nagyon hálásak vagyunk ezért, és jövőre is ha lehet még nagyobb számban várjuk a kedves szurkolókat, mert nagy szükség lesz rájuk!! 

Valamint azoknak a szülőknek is szeretnék köszönetet mondani akik lehetővé tették hogy a gyerekeink minden mérkőzésre eljussanak ami eddig óriási probléma volt, de az idén ment minden mint a karikacsapás, példátlan összefogásról tettek tanúbizonyságot a szülők, büszke vagyok rájuk. Ezáltal a klub munkáját is jelentősen megkönnyítették.

Túl vagyunk a nehezén írtuk, de a java még hátra van, időnk van, csapat van,  eredmény lesz mert muszáj hogy legyen nem lenne igazságos ennyi munka utána ekkora akarattal hogy ne sikerüljön amit elterveztünk, csak kitartás legyen és minden rendben lesz!


Hajrá Egység!





2016. december 19., hétfő

TSC - Topolya








Ma a postaládámba a képen is szereplő borítékra leltem, kibontva nagyon kellemes meglepetést okozott.
Nagyon szépen köszönöm Jánosnak  ezt a kedves figyelmességet, viszont az egész kishegyesi Egység labdarúgó klub nevében:

 Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!





 

2016. november 10., csütörtök

Egység - Bácska (Mohol) 1:6


Balszerencsésen fejeződött be a 15-ik forduló is Kishegyesen a szabadkai körzeti ligában, mint ahogy megszokhattuk hogy mindig vesszit a csapat ez most sem történt másképpen, MOST MÁR EZT A KÖZÖNSÉG IS BÜNTETI az eddigi 200 majd 100, később 50 szurkolóról, most már csak 20-an lehettek vasárnap.
Hiába volt a győzni akarás a szerencse most sem a mi oldalunkon volt.
Az ellenfél csapata jobb volt, felkészültebb, talán mi sem gondoltuk hogy ennyire jobbak.
Had emlitsek pár információt, a játékosokról is.
Tehát vasárnap nov. 6-án a moholi csapattal játszottunk akik elporolták a házigazda csapatot 6:1-re.
A 17 hazai játékosból 12 kishegyesi volt, a többi 5 vidéki közül 3 Szikicsi illetve 2 topolyai.
Jogos a kérdés hogy ha már ennyire nem megy akkor mi keresni valójuk a vidékieknek ha már van elég Kishegyesi játékos ráadásul a vak is látja hogy többet játszanak a kárunkra mint a hasznunkra, ha már fizessük nekik az útiköltségeket akkor olyannak adjuk akik  le is tesz valamit az asztalra. Az a baj hogy nekünk hatalmas szívünk van és ez nem jó, ez meg is látszik a táblázaton.
Ezt a kérdést sokan felteszik jogosan, itt az edzőt kellene kérdezni de gondolom hogy már csak egy jár a fejében, befejezni ezt a félszezont így ahogy van aztán meg lesz időnk elgondolkozni a továbbiakban.
Lesz, ezzel egyetértek  ez így nem mehet tovább még egy ilyen rossz félszezont nem fog a klub túlélni, kész csoda hogy még így is egyben vagyunk.
Bízunk reménykedünk, páran a vállunkat veregetik hogy fő a játék, a részvétel, a többi majd jön magától.
Persze...
Nagyon sok mindent kell változtatni de nem lehetetlen, tudom hogy meglehet fordítani a jelenlegi állást, jelenleg ott vagyunk ahonnan elindultunk de tavaszra lesz még egy esélyünk ha komolyabban felgyűrjük a gatyaszárát, ha ez nem sikerül el se fogunk indulni, kilépünk a ligából. (ez biztos)
Segítség kell, támogatás, tervünk már most van, csak pénz kell!
 Most kezdődik az a óriási hajsza a játékosok illetve a támogatók után amire augusztusban már nem volt időnk. Sikerülnie kell, nem akarom a végén azt írni a blogban hogy "legalább megpróbáltuk" ez nem elég.

Az Egység egyetlen gólszerzője a 15-ik fordulóban Malecki Srđan volt a 85-ik percben, hozzá kell tennem hogy az Egység az eddigi a 15 meccsén 5 gólt tulajdonított magáévá ebből 3 Maleckié, és 2 Tóth Pityué.
 A Bácska 6 gólja közül 1 öngól is volt, de erről már nincs erőm írni már elegem van ha csak rá gondolok. Sárközi Krisztián 2 gól, és Morovic Slavko 4 gólt irtak a neve mellé.



A hétvégén Hajdújárásra utazunk a testvéreink közé, bízunk benne hogy kitudunk 1 pontban egyezni, és akkor pozitív nullával kezdhessük a 2017-es évet.

Rá egy hétre november 20-án az utolsó mérkőzés az évben  a Törökkanizsai Obilicet várjuk akik jelenleg a 8-ok a táblázaton, jó lenne nyerni.
Hajrá Egység! Veletek vagyok jóban rosszban!





2016. október 17., hétfő

Ország Miklós



Ország Miklós igazi vezéregyéniség volt, a csapat játékmestere és talán legnagyobb ikonja. Szavára nemcsak a klubvezetés figyelt oda, a játékostársak és az ellenfelek körében is igen nagy tekintélye volt. A felvételen csapatkapitányi karszalaggal, a Sloga elleni győztes meccs félidejében láthatjuk. Egység-Sloga 4:0 (2:0)

Ország Miki az egyedüli kishegyesi játékos aki játszott a beogradi Crvena Zvezdában, állitólag 3 szezont is lehúzott náluk! Nem semmi játékos volt az biztos. Élő legenda Miki, sajnálatos módon a segitségére nem tudunk számitani, pedig most nagyon kellene nekünk.

2016. október 16., vasárnap

Srbobran - Egység 7:1

Kikaptunk, sajnos kemény falba ütköztünk!

Ma bajnoki métkőzést játszottak az Egység pionírjai a szenttamási csapattal, sajnos az eddigieknél a legkeményebb falba ütköztek a fiík, esélyük nem volt nyerni ma.
Itt most a fudbalszövetség munkáját megkérdőjelezném, ilyen csalást eddig még nem tapasztaltunk, az ellenfél csapata láthatóan idősebb gyerekekböl tevődött össze, szinte 100% biztosan kijelentem hogy mi most a kadét csapattal mérkőztünk meg.
Tudni illik nálunk vannak a legidősebb játékos szinte a ligában ami fejfájást is okoz nekünk hogy jövőre kadét csapatot is létre kell hoznunk mert nnyi 14 évesünk van már hogy jövőre kiesnek a pioniroktól.
Erre most bele ütközünk egy olyan ellenfélbe ahol sokkal erősebb fizikumu gyerekek lépnek pályára.
Még reklamálni sem volt kinek, ugyan is még delegát a szenttamási klubnak volt az elnöke, a játékvezető a szenior csapat a játékosa, itt be is zárult a kör.
Ez van, megyünk tovább ezen már nem kell törni magunkat,
 rosszul játszottunk és most megbüntettek, azon leszünk hogy a hibáinkat kijavítsuk. Ezen a mérkőzésen most csak tanulni birtunk, és most még erősebbek leszünk.
Az első félidő 5:1 volt Sztancsik lőtte az egyetlen gólt a csapatnak, a második félidőben jobbak voltunk legalább is a védelem össze szedte magát és igy csak 2 gólt  kaptunk.
Kétségtelen hogy a második félidőben összeszedtük magunkat, sajnos ez már túl késő volt.
Vasárnap itthon játszunk, szintén kemény ellenfél jön hozzánk méghozzá a verbásziak, aki rá tudott verni erre a csapatra akiktöl mi most kikaptunk.
Fel a fejjel gyerekek, még mindig a tabela élvonalán vagyunk!!
Hétfőtöl bekeményitünk!!! Hajá Egység!!!

2016. október 15., szombat

Szabadka 2010-11

Foci torna szabadka 2010-11 
1. helyezés!


 Erre a képre napokban leltem rá, 2010 decemberjében indult egy foci torna szabadkán a 7-9 éves korosztály számára ami 2011 januárban ért véget a pontos részletekről nem tudok beszámolni de annyit igen hogy ezek a gyerekek akkor is elhozták az aranyérmet, naná hogy elsők lettek!!  ;)

Ugyan ez a csapat most a pionír szelekcióban veretlen a 2016/17 bajnokságon, még igy is hogy a tavalyi bajnokságot szinte nem is játszottak, az előző edző (Keszeg Antal) nem tudni mi oknál fogva összesen 3 meccsre vitte ki őket, ahoz képest le a kalappal előttük! Majd most mindent bepótolunk!
 Perlić Nikolának minden elismerésem!

Balról jobbra fent:  Kapor Denisz, Lukács Krisztián, Talpai Tamás, Anđelko Miletic, Kovács Laci, Kollár Edvard, Ábrahám Maté, edző: Perlic Nikola (Pindzo) 
Lent guggolnak: Jovan Bilic, Cekus Áron,Cekus Ádam, Barna Dominik, Albert Csernus, Arnold Sztancsik

2016. október 12., szerda

70 éves a Njegos

70 éves jubileumot ünnepelnek a szomszédjaink!



70 éves az Fk Njegos! Ebböl az alkalomból  ellátogat a községünkben a Belgrádi C. Zvezda csapata, akik teljes felállásban fognak egy barátságos mérkőzést játszani a házigazda Njegos csapattal.
A Belgrádi csapattal vendégszerepel majd a C.Zvezda vezetősége is, itt lesz Zvezdan Terzić, Dragan Đžajić és igy tovább...
Az eseményre mindenkit szeretettel várnak a szervezők, okt. 18-án kedden 14.30-kor a Szikicsi fudbalpályán.


Első lány a csapatban

Tóth Edina az Egység pionir csapatában


Már pár éve téma az Egységnél hogy miért nem játszhat lány a csapatban hiszen már máshol játszhatnak példa erre amerika ahol már nem kezdődhet el a meccs ha a csapatban nincs minimum egy nőnemű játékos, ezt a nemek egyenjogúságért küzdő szervezetek kiharcolták.
Nálunk sajnos még ez nem lépet életben, viszont nagyon közel vagyunk  hozzá ezt bizonyítja az hogy vasárnap a topolya körzeti fudballszövetség delegáltja engedélyt adott arra hogy Edina pályára léphessen.
Törvény ezt eddig se tiltotta, sehol nem ír arról a szabályzatban hogy ez tilos lenne.
Valószinűleg nem is volt erre olyan példa mint mostanában hogy már 3-4 nőnemű játékosunk is van aki edzene és játszana is ha erre lehetőség lenne.
Fontos most hogy a jég megtört, innentől kezdve nem lenne szabad hogy akadálya legyen annak hogy Edina és más lányok is pályára léphessenek. 
Biztos vagyok benne hogy többen kedvet fognak kapni, kérdés az hogy ennek  a bajnokságot  nyerni akaró fiúk örülnek-e!?
Nem számit akárhogy is lesz az Egységnek nyernie kell, és nyerni is fog.

2016. október 11., kedd

11 forduló - PFL Subotica

FK KRIVAJA - FK EGYSÉG 3:0


Az elmúlt hétvégén a nagy csapat újabb vereséget szenvedett. A  bírói döntés újból keresztbe tett a fiúknak,
már a 4-ik percben büntetőt fújtak ellenünk amit az ellenfél ki is használt. Nagy harc volt Krivaján,
sok kapura rúgás az Egység részéről még sem tudott a labbda begurulni. Nem volt szerencsénk most sem.
Hogy mi történik a csapatban nincs jogom szakmailag kommentálni,
 a bírók döntéseit sem.
Nehéz helyzetben van a csapat, a játékosoktól egészen a vezetőségig.
Mindenki szégyenli magát.
Előttünk áll még 6 forduló, nagyon szeretnénk ebből legalább kettőt megnyerni. Sajnos eddig minden meccsen kikaptunk nem lesz könnyű. Már nagyon várjuk ennek a félszezon befejezését, tavaszra megerősödünk! Utolsó mérkőzésünk az idén november 20-án lesz.

Pionírok: 5-ik forduló

FK EGYSÉG - FK PANNÓNIA 7:1

 Vasárnap okt. 9-én hazai közönség előtt sor került az 5-ik fordulóra a kishegyesi fiúknak, akik a Pannónia csapatát várták és ahogy számítottunk is sikeresen le tudták őket győzni 7:1-es arányban.
A csapat eddig veretlen!
Az ellenfél csapatának gratulálunk a fer játékhoz, és hogy nem adták fel a küzdelmet, végig küzdöttek.
A gyerekeink sorra verik a csapatokat, de a legnehezebb ellenfelek még csak most jönnek. Gondolok itt a Verbászi illetve a Pacséri csapatra de a Szenttamásiak  ellen se lesz könnyű igazából őket nem ismerjük még.
Ezért Fodor Ákos edző most mindent bevet hogy felkészítse a gyerekeket ezekre a nehéz mérkőzésekre, mindenképpen bajnokságot akarunk nyerni.

A gól lövőink:
Barna Dominik - 18, 80 percben
Sztancsik Arnold - 23,39,51 percben
Bacsó Dominik - 46 percben
Szőke Szabolcs - 65 percben
 
Hajrá Egység, csak így tovább gyerekek!!!! 

Pionír edzés beszámoló


     Egy kis beszámoló a mai edzésröl..

A mai edzés 4-kor kezdődött, olyan 5 órakkor gondoltam egyet, ugyis ráérek megnézem a gyerekeket.
Kiérve a pályára, látom az edzéshez szügséges kellékek kint vannak, a labdák kint, a sok bicikli kint, az öltözőbe a sok táska, ruha de gyerek egy se.
Kihalt város. :)
Besétáltam a pálya közepéig lassan, akkor kezdtem hallani a hangokat, egyszer csak megjelentek a gyerekek futnak kettesével kifelé az erdőböl.
Boldogan, ilyet még nem láttam :D
- VOLTAK VAGY 20-AN! Ákossal az élen.
Mint később kiderült hogy kondició edzésük volt a vasúthegyoldalán futottak felalá.
Visszatérve a pályára már meg volt a következő edzéstervük is, még hozzá a peczekastélyig meg vissza.
Volt akinek merésszebb terve is akadt de arról lebeszéltem őket. :D
Őrület hogy mekkora akarat van bennük!!
Nincs köztünk semmi veszekedés csipkelődés.
Utánna Nagy kapukra sötétedésik FOCIZTAK, még akkor se akartak hazamenni, a végén fél 7 kor lefújtam a mérkőzést, de olyan tisztán játszottak hogy egyszer se kellett a sípomba fújni, ugy vigyáztak egymásra. Igazi felnőttek ők már, bíok nagyon hogy megnyerjük a 2016/17-es bajnokságot, nagy igazságtalánságnak kellene történnie hogy ezt valaki megakadályozza.


Kovács Róbert


Robi!


Ma kaptam egy levelet egy nagyon fiatal focistától, már nem gyerek, de még felnőttnek sem mondható, ez állt benne: 

"Kovács Róbert, kapitányként
és középhátvédként hihetetlen erőt és tartást adott a csapatnak. 
És teszi azt ma is...és már nincs a Robi de ha rá gondolok, már az is elég hogy biztasson mindenki példaképe lehetne nem itt lennénk kb, ki kéne nyomtatni és kirakni az öltözőben"


A szertár falán a kép!

Fk Egység

A futballt 1913-tól vezetik Kishegyesen. 
Az első klub 1919-ben alakult KAC ( Kishegyesi Atlétikai Club) néven.

Története folyamán többször is változtatott nevet. 1932-1942 Bela Zvezda, 1942-1944 Bocskai. 1945-től napjainkig folyamatosan Egység néven szerepel. Labdarúgó csapat rendszeresen részt vett a bajnokságon, többször szerepelt a topolyai községi ligában, a szabadkai ligában és a bácskai ligában. Az 1950-es években két esetben is selejtezőt játszott a vajdasági ligába jutásért, de ez egyik alkalommal sem sikerült. Ez az egyedüli klub a faluban amely a megalakulása óta megszakítás nélkül működik.

Jelenleg a szabadkai körzeti ligában versenyzünk. A csapat célja a bennmaradás a ligába!